A festmény egy finom mozdulat történetét meséli el – egy gésáét, aki karját a víz felé nyújtja, mintha meg akarná simítani a hullám fodrozódó arcát. Az alak nem rajzolódik ki konkrétan, mégis érezni lehet jelenlétét. A kompozíció mozgásban van, mégis van benne valami időtlen: mintha ez a találkozás, a mozdulat és a természet között örökké ismétlődne.