Lángoló katedrális

A vásznon színek kavalkádja lobog, mintha maga az ég szállt volna alá, hogy lángokból emeljen katedrálist. A vörös és narancs tüzek közül szürkés-fehéren bontakozik ki a templom árnya, törékeny, mégis örök. A festmény egyszerre idézi a pusztulást és a születést: a hamuból fakadó fényt, a romokon túlmutató reményt. Minden ecsetvonásban ott rejlik egy ima, amely nem szavakból, hanem színekből született. A „Lángoló katedrális” így nemcsak épület, hanem lélek, mely a lángok közt is emelkedni akar.